Hogyan írjunk újságot ma?

Nem hiába tartjuk fenn a sok-sok médiatanszéket, ahol olyan „kiválóságok” tanítják vagy tanították az ifjakat, mint Havas Henrik vagy Polyák Gábor.

Legutóbb a Párbeszéd (az meg micsoda?) egyik politikusa szólította fel Novák Katalint, hogy vegyen részt a Prideon.
„Kevés annyira idegesítő dolog van a polgári életben, mint amikor embertársaink programot csinálnak nekünk, meg akarják szabni, mit gondoljunk, hogyan viselkedjünk, hová menjünk. A politikában ennek különös divatja alakult ki: elhatárolódások, nyilatkozatok, demonstrálások elvárása, kikényszerítése.
Legutóbb – közeledvén a nyári uborkaszezon – a Párbeszéd (az meg micsoda?) egyik politikusa szólította fel (?) Novák Katalint, hogy vegyen részt a Pride valamelyik rendezvényén. A másik oldalról pedig érkezett az ezzel ellentétes kérés a köztársasági elnökhöz: ne vegyen részt rajta.
Érdekes pozíció a magyar államfőé. »Megtestesíti a nemzet egységét«, szól a nehezen kézzel fogható feladat. Ez elsősorban azt rejti, hogy valamennyi magyar állampolgárnak, sőt a magyar nemzet valamennyi tagjának az elnöke, mégpedig azon az alapon, hogy ők magyarok, illetve magyar állampolgárok.
Természetesen mindenkinek seregnyi egyéb identitása is van az etnikain kívül, azt azonban már nem lehet elvárni senkitől, még a köztársaság elnökétől sem, hogy ezeket mind egyszerre képviselje.
Nem tudja lefedni a teljes társadalom minden szegmensét. Ha egyesek az abortusz kiterjesztését követelik, ugyanúgy tüntetnie kell velük, mint az abortusz-ellenesekkel?
Lehet-e egyszerre szolidáris a tolvajjal és a meglopottal? Kereszténnyel és ateistával, húsevővel és vegánnal, dohányossal és nem dohányzóval, alkoholistával és absztinenssel? Állást kell-e foglalnia minden konfliktusban, kockáztatva ezzel, hogy nem lehet mindenkinek egyszerre megfelelni?”
Nyitófotó: Facebook